Volt régen egy virgonc kölyök, akinek a biciklizés volt a mindene. Aztán teltek az évek, és a bicikliző kölyök egyre sóvárgóbban nézett a motorkerékpárok után. 13 évesen „kiböjtölte” első motorbiciklijét, és ez vált az újabb szenvedélyévé, de máris motoszkált benne, továbbvitte őt a kíváncsiság: egy sokkal kisebb, de sokkal bonyolultabb gépezet került a kezébe. Ez volt az első fényképezőgép. Ekkor olyan kanyart vett az élete, amelyet sem biciklivel, sem a motoros nagytestvérrel nem lehet bevenni.

Ebből a fiúból lett az az énem, amely mára meghatároz.

A szenvedély végigkísérte a gyermekkoromat, a kamasz éveket, és a felnőttkort is. Nemcsak azt hozta ki belőlem, amivel talán a legtöbbet tehetek másokért, hanem a szerelmet, majd a családot is.

Ez most már életforma. Amint a nap felkel, a természetes fények adják az ihletet. Amint lemegy, a városok, falvak mesterséges fényei jelentik számomra a hátteret – és a villanó mellőzése a kihívást. A legfőbb kellék azonban a szenvedély. Pontosan ezt találtam meg a szerelmes párokban, és ez egyengette utamat az esküvői fotózás irányába. Érintésekből, tekintetekből, rezdülésekből és fényekből igyekszem megkomponálni azokat a fotókat, amelyek nemcsak emlékeztetik a párokat a szenvedélyre, hanem elősegítik annak tovább lobogását.

Számos esküvővel a hátam mögött, rátaláltam azokra a pillanatokra és módszerekre, amelyek hozzájárulnak a nagy nap örökkévalóvá tételéhez. És rátaláltam arra, hogyan feledkezhetem meg a munkáról, miközben dolgozom: egy-egy összemosolygás az ifjú párral, néhány röpke, de sokat eláruló szemkontaktus a vendégekkel és máris összeáll a kép. Pontosabban: összeállnak a képek, fizikailag és lelkileg is.